Dark Light

Budapest, 1935. január 27.

Tanulmányai:

  • Eötvös Gimnázium (1953)

Munkahelyei:

  • Magyar Televízió (1960-1995)

Eredeti szakmája optikus. Még gimnáziumi tanulóként tagja lett a budapesti Fotóklubnak, ahol Haller Frigyestől, Szöllősy Kálmántól, Vadas Ernőtől, Sztály Jánostól tanult fényképezni. Már ekkor számtalan hazai és külföldi fotókiállításon szerepeltek képei, nemzetközi elismerését már ekkor több díj jelzi. Húszévesen megkapta az AFIAP címet.
1960-tól a Magyar Televízióban a TV Híradó fotóriportere lett. Közel három évtizeden át fotó riportokban örökítette meg Magyarország eseményeit.
A ’70-es évektől kezdve a TV Híradóban naponta jelentek meg késő délután vagy este kezdődött sporteseményekről készült fotói. Ő dokumentálta a TV Híradó szerkesztőégének belső életét is.
A Magyar Fotóművészek Szövetségében fotótörténeti munkát végez, részt vett Balogh Rudolf hagyatékának megmentésében. Szerkesztője és rendezője több kiállításnak többek között a Műcsarnok „Tény-kép” kiállításának (1980), a Magyarok a fotótechnika történetében, Műcsarnok (1989), Balogh Rudolf – emlékkiállítás, Műcsarnok (1989).
Jelentősek kortárs fotósokról készített ironikus képei. Folyamatosan rendeznek kiállításokat a képeiből.
Félszáz könyv illusztrátora, illetve társszerzője.

Jelentősebb egyéni kiállításai::

  • 1966 Arcok József Attila Színház; Portrék Angyalföldi Művelődési Otthon
  • 1989 Templomaink MTV Székház
  • 2000 Kína, a Nagyfaltól Shanghajig Kondor Béla Közösségi Ház
  • 2001 Útközben, Az Alföldtől Angliáig Városház Galéria
  • 2005 Zsidó temetők Plovdivi Nemzetközi Fotóhét; Zsidó temetők Magyar Intézet, Szófia
  • 2006 Keresztény ünnepi szokások Lajosmizse, Kecskemét
  • 2006 1956-56 kép Kondor Béla Közösségi Ház

Szakmai díjak és kitüntetések:

  • I. Nemzetközi Diaporáma Fesztivál, Máté passió című munkájával első díj (1967)
  • Gyula, Székely Aladár-díj (1967)
  • Ezüst Gerely pályázat sportfotó első díj (1968)
  • Év legjobb képe díj (1968)
  • Év legjobb Riportsorozata díj (1968)
  • Szocialista Kultúráért (1981)
  • MTV Életműdíj (1995)
  • Magyar Alkotóművészeti Nagydíj (2002)
  • MÚOSZ Aranytoll-díj (2005)
  • Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Aranykazetta életmű díj (2006)

Szakmai közéleti tevékenységei:

  • MÚOSZ tag.
  • A MÚOSZ Újságíró Iskola fotóriporter szakoktatója.
  • 1958-tól a Magyar Fotográfusok Szövetségének tagja, 1986-tól elnökségi tag, a Történeti és Múzeumi Bizottság vezetője.

Forrás, egyéb publikációk: