A mai Horvátország területén született, Pécsett járt középiskolába, már ott megismerkedett a filmművészet történetével. Latint és szociológiát is hallgatott az ELTE-n.
Alapítója az ELTE Amatőrfilm klubjának.
Elvégezte a Színház és Filmművészeti Főiskolát, az elmúlt ötven év alatt számtalan televíziós műsor és dokumentumfilm kötődik B. Révész László filmrendező nevéhez.
Dunavölgyi Péter: Szeretném bemutatni mai vendégünket B. Révész László Balázs Béla-díjas filmrendezőt, akit 1993-ban az év rendezőjének választottak, több tucat Nívó-díj gazdája, 2006-ban a Kamera Hungária televíziós fesztivál dokumentumfilm kategória díját kapta meg, és a Magyar Dokumentumfilm rendezők Egyesület vándordíját. Ötven év a pályán, ez a címe a mai beszélgetésünknek.
B. Révész László: Igen, ötven év a pályán.
DP: Úgy tudom, hogy te a mai Horvátország területén, valahol Vukovár mellett Jakobshof (ma: Jakobovac) nevű településen születtél. Élt ott Marinci községben egy magyar kötélverő mester, akinek volt hat lánya.
B.R.L: A tizenegy gyermekből ezt a hat maradt életben.
DP: Az egyik lány a te édesanyád volt. Mind a hat lány, később más – más nemzetiségű férjet választott. Erről a családtörténetről később te készítettél is egy dokumentumfilmet, Családsirató címmel. A kérdés tehát az, hogy honnét jöttél?
B.R.L: Nagyon örülök először is, hogy ilyen szép számmal eljöttek, eljöttetek ma este, erre a beszélgetésre. Örülök, hogy gimnáziumi osztálytársaim közült többeket itt látok a nézők között. Ez nagy melegséggel tölti el a szívemet. Megbeszéltük, Péterrel, hogy az ötven év igen hosszú idő, sok-sok minden történt, így egy – egy csomópont köré csoportosítjuk a beszélgetést.
Valóban az első csomópont a család A hat lánnyal kezdődött. A nagycsalád minden tagja padlóra került ebben a vérzivataros huszadik században, elsők között az mi családunk. Édesapám, mint a horvát hadseregbe besorozott magyar katona – Rapcsák néven tót származása ellenére magyarnak vallotta magát-, a boszniai hegyekben, partizán fogságba került, – mindez benne van a „Családsírató” (1) című filmben is. (A film 1993-ban készült, amikor dúlt a polgárháború.)
Visszatérve a történetre, februárban, télvíz idején, egy hajnalon, ingre, gatyára vetkőztetve engedték el, őket a parrtizánok, hogy tessék haza lehet menni. De azért még a cipőt is elvették. Mire onnét hazagyalogolt, mintegy háromszáz kilométer megtéve, – közben meg is őszült, huszonéves korában-, így érkezett meg Jakobshof pusztára, ami Vukovár mellett van, azalatt ő már elhatározta, hogy átjön Magyarországra, mivel magyarnak érezte, és vallotta magát. Egy tehén áráért, ő átszökött Magyarországra, egy embercsempésszel. Akkor a Duna volt a határ. Egy – két hónap múlva üzent, hogy jöhetünk mi is. Én akkor nyolc hónapos voltam, édesanyámmal ismét csak egy tehén áráért áthozott bennünket egy embercsempész, egy újholdas éjszakán, amikor a legkevesebb fény volt. Így kezdtük, tulajdonképpen a nulláról, mert egy bödön zsír és egy varrógép volt, amit hoztunk. Elindult egy vándorlás ezután, különböző baranyai falvakban.
DP: Később Pécsre kerültél gimnáziumba. Ha jól számolom pont 1956 őszén kezdted a gimnáziumot.
B.R.L: Pontosan ’56 szeptemberében. Az 1956-os pécsi események nagyon mélyen beleívódtak az emberbe, ott a Nádor szálló volt az események központja. Tízen- valahány ezren néztük, amikor leverték a vörös csillagot. Emlékszem még december elején is volt, valamilyen tüntetés. Marosán szónokolt és utána kibontakozott a karhatalom, és valamiért kedveztek a pécsieknek, mert csak a tömeg feje fölé lőttek és nem bele a tömegbe. Én is ott voltam a tömegben. Ez mindenképpen maradandó élményem.
DP: A bevezetésnél már említetted, hogy itt a teremben is jelen vannak, a volt gimnáziumi osztálytársaid, szeretném, ha elmondanád, hogy ki ült melletted az iskolapadban?
B.R.L: Sólyom László volt a padtársam, aki később szerencsétlenségére köztársasági elnök lett. Azért mondom részben, hogy szerencsétlenségére, mert zongoraművésznek készült, de kapott egy ínhüvelygyulladást, – mint Antal Imre, – még a középiskolában s ezzel el is dőlt, hogy más pályát kell választania, így lett ő végül is egy igen kiváló jogász. Szerintem sokkal többet köszönhet neki az ország, mintamennyi szidalmat hallani róla. Mi testi, lelki jó barátok voltunk, ott ültünk hát a hátsó padban jóga ülésben. Emlékszem, hogy sokszor „játszottunk ott”, olyan bonyolultabb ország – város kérdéseket tettünk fel egymásnak. Mert a tananyaggal hamar megvoltunk. Együtt jógáztunk,hallgattunk zenét,kirándultunk a mecsekben. Ez a kapcsolat azóta is tart, most leginkább telefon és e-mail szinten.
DP: Ott tartunk tehát: középiskolába jársz Pécsett, én úgy tudom, hogy a városban nem csak a középiskola vonzott téged, volt a városban egy Petőfi mozi, és te rendszeresen jártál oda.
B.R.L: Úgy látszik, hogy a filmek iránti vonzalmam ott kezdődött. Korábban ugyan már fotóztam is, sőt fotószakkört is vezettem. Vasárnap délelőttönként a Petőfi moziban volt olyan matinészerűen, filmtörténeti sorozat. Ezekre én buzgón bérletet váltottam, itt láttam a Ködös utaktól kezdve, egy sor klasszikus filmalkotást, talán az egyik legemlékezetesebb, hogy ott láttam, a Valahol Európában-t, Radványi Géza filmjét. A filmek előtt mindig volt egy bevezető, amit a Valahol Európában előtt, egy bizonyos Maár Gyula nevű újságíró tartotta, rendkívül lelkesen, miközben szidta az akkor 1957-58-ban létező magyar filmgyártást-, aztán mint tudjuk végül is belőle is filmrendező lett.
DP: Mit tudsz arról létezik még a régi Petőfi mozi?
B.R.L: Úgy gondolom, később Urániának hívták és, amikor a Kamera Hungária – díjat kaptam, a filmemet ott vetítették.
DP: Akkor tehát visszatértél oda.
B.R.L: Hát mondhatjuk így is, szomorúan tapasztaltam, hogy ahol laktunk, azt a részt már teljesen átépítették.
DP: Egy újabb fordulat, egy újabb csomópont az életedben. Hogy kerültél az egyetemre, latin szakra. Miért pont latin?
B.R.L: Erre a válasz nagyon egyszerű. Mert én ún. osztatlan általános iskolába jártam hatodikig, hetedik második félévében kerültünk be Pécsre, akkor azért – s örökre hálás vagyok a szüleimnek -, bár rosszabb körülmények közé jöttünk, azért, hogy a gyerekek jó helyen tanulhassanak. Borda tanár úr, aki a főiskola gyakorló iskolájában az osztályfőnökünk volt, mondta, hogy ” Rapcsák fiam! Felkötni a gatyát! Ez nem vidék!” Hát igyekeztem felkötni, oroszt ott kezdtem csak tanulni hetedik második félévétől. Azon kívül, hogy nem szerettük, – nem tudom volt-e, valaki , aki szerette? -, így ez szóba sem jöhetett. A latint tanultam a gimnáziumban nulla órától kezdve. Nagyon lelkesen tanultam, és nagyon jó latintanárunk volt. Ezért érlelődött meg bennem, hogy az egyetemen ezt kell választanom, a magyar mellett. Így kerültem aztán latin-magyar szakra.
Maximális pontszámmal vettek fel, az ELTE-re. Rögtön első év után az Eötvös Kollégium jött, ami akkor kezdett újra szakkollégiummá válni. Nagyon jó hely volt, hogy megismerjük egymást, sokan itt néztük ki egymást. Nagyon jó szobaközösség alakult ki, ami későbbi időkig is kitartott, évtizedekig évente egyszer-kétszer is összejöttünk.
Első év végére én eldöntöttem, hogy mégsem akarok én latin tanár lenni, akkoriban indult az Egyetemi Színpad, illetve már működött és nagyon pezsgő kulturális élet folyt ott. Másrészt engem megfogott, amikor két olyan filmet láttam két héten belül, mint a Hamu és gyémánt, és Szerelemem Hirosima. Akkor ez olyan mértékben, fejbekólintott, elhatároztam, hogy nekem valamilyen filmes , audióvizualistás környéken kell majd dolgoznom. Azért tisztességesen befejeztem a latin szakot. Sőt később, már televíziós működésem során, az Ókorról ismeretterjesztő sorozatokat készítettem.
DP: Már említetted az Egyetemi Színpadot. Ebben az időszakban az Univesitas Együttes volt ott a legnépszerűbb, ott rendezett már Ruszt József, a színészek közül ott tűnt fel Jordán Tamás, Székhelyi József, Bálint András, Shütz Ila, a későbbi nagy nemzedék tagjai. Nemcsak ők vannak ott, hanem működik egy amatőr filmklub is. Amiben te részt vettél.
B.R.L: Nemcsak részt vettem benne, alapítója is voltam.
DP: Kik voltak még a filmklubban?
B.R.L: Hárman alapítottuk, Ráday Mihály ismert városvédő, operatőr, aki akkor még művészettörténet szakos volt, Perényi Endre magyar-történelem szakos, aki már akkor animációs irányban érdeklődött, és később a televízióban hosszabb ideig volt adásrendező. Szegény már meghalt. Mi hárman 1962 őszén bementünk a kulturálius tikárságra, és ott kiderült, hogy van egy darab fix optikás 8 mm-es Admira filmfelvevőgép és egy hozzá tartozó vetítő, ezzel lehetett megalapítani az amatőr filmklubot. Ami azután viharos gyorsasággal felfejlődött, mert 1963-ban már sorra készültek filmek, sőt lett egy második kamera is. Sőt aztán lett 16 mm-es kamera is. Az 1964-es országos Amatőr Filmfesztiválon, ott már a mi filmklubunk kollekciója kapta kollektív fődíjat, ami állt az Egyetemi Filmhíradó egyik számából. Volt az Egyetemi Színpadon egy Horizont kulturális folyóirat, amit Sipos Tamás vezetett és Lehotai Horváth György, ennek keretén belül minden hónapban készült egy körülbelül 10 perces Egyetemi Híradó, előbb 8 majd 16 mm-es filmen.
DP: Ezek szerinted megvannak, Fellelhetők valahol?
B.R.L: Sajnos nem nagyon. Mert többszörösen volt alkalom az elkallódásra meg a széthordásra. Most van ötvenedik évforduló, jó lenne, ha elő tudnánk kaparni valamennyit. Az a két film ,amit én készítettem, az megvan, mert azt én hazavittem.
DP: Azért soroljuk tovább a többi filmklubos társat, köztetek volt Jeles András, Rák József, – aki itt ül a teremben. Még felsorolnék néhány nevet, hogy ki mindenki került ki az amatőr filmklubból 1963 -1965 táján. Mertz Nándor, aki meghalt később egy szörnyű balesetben, Kardos Sándor azóta Kossuth-díjas operatőr, az említett Jeles András, Rák József, bejár oda Hanák Gábor és Vámos Sándor is aki szintén itt ül a teremben, sőt Ő az egyik filmben szerepelt is. Aztán ott volt Sági Laci, aki később az MTV-ben műszaki igazgató is volt. Operatőrködött Dozvald János, aki később diaporáma irányba ment, Balázs József író, Kovácsi János, Péterfy András, aki később sokáig vezette a klubot. Ez egy hevenyészett névsor csak, mindenkitől elnézést kérek akit most nem említettem, de ott volt.
B.R.L: Épp a díjakat akartam sorolni. Tehát ott tartottunk, volt a kollekcióban egy Egyetemi Híradó, „Csak pár fillért”, koldusokról szóló film, aminek Karafiás András volt a rendezője, és az itt ülő Rák Jóska volt az operatőre. A hamadik pedig az én „Turf” című filmem volt.
DP: A Turf- ról azt olvastam az interneten egy bejegyzésben, hogy a filmed szociológiai alapossággal és művészi erővel tárta a nézők elé a lepusztult világot, amelyre professzionalista felszereléssel rendelkező szakmabeliek, akkoriban sokszor képtelenek voltak.
B.R.L: A törekvés is hasonló volt részemről. Arról szerettem volna filmet készíteni, hogy ugyan szegények vagyunk, mégis vannak szenvedélytől fűtött emberek, akik a család utolsó fillérjét is kiviszik a Turf – ra, és megpróbálnak nyerni. Persze a többség nem nyer, a film azzal fejeződik be, hogy a nem nyert eldobált tikettek tömege hever a földön, amint a szél fújja. Nyolc alkalommal voltam kint, 8 mm-es kamerával. Sokszor nem emeltem a szemem elé, úgy forgattam, a nyolcadik alkalommal buktam le az igazgatóságnál. Persze mondtam, most vagyok itt először.
DP: Mint az előbb hallottuk, mégis díjnyertes film lett belőle. A jelenlévők most meg is nézhetik a film egy részletét. A filmben fel fog tűnni Csurka István (2) is.
DP: Lépjünk előbbre az időben, mikor és hogy kerültél a Magyar Televízióhoz?
B.R.L: Herskó (3) tanár úrnak volt akkor az első televíziós évfolyama, a felvételin három fordulóban lettünk kipróbálva, ami kerek egy évig tartott. Az utolsó fordulóba bejutott húszon valahány ember már filmet is készíthetett. 1965 szeptemberében lett vége ennek a felvételi vizsga sorozatnak. Akkor derült ki, hogy helyhiány miatt nem vesznek fel. Ezért a következő éven már a három rostavizsga közül, már csak filmet kellet újra csinálni.
Ezek után irány a Televízió! Protekció nélkül, besétáltam a Személyzeti Osztályra Halásznéhoz, aki azt mondta, hogy éppen az Iskolatelevíziónál van üresedés, így lettem ott Fogel József gyártásvezető, segédfelvételvezetője, 1965 október 1-én. Jellemző az akkor káder hiányra, egy hónap múlva már élő adást rendeztem. Az úgy történt, hogy volt az Iskolatelevíziónak egy „Iskolatelevízió postája” című műsora, ami a Hargita Stúdióból, a szenes pincéjéből adtak, mert akkoriban péntekenként a mikroláncot nem fűtötték fel. A hargitai gépteremből ment két film, előtte volt ez az élő műsor. A műsor rendezője hirtelen megbetegedett, én ugrottam be helyette, Hódos Jutka volt a műsorvezető, emlékszem volt két vendég, előtte pedig egy nyolc perces filmbejátszás, amit élőben kellett alámondani. Adás előtt volt egy próba, hál Istennek mindez lement rendben. Az Iskolatelevíziónál ezáltal nagy karriert futhattam volna be. De én közben körülnézem a házban, tájékozódtam, sőt mások is ötleteket adtak, így félév múltán a „nevelő fészekbe” csöppentem tulajdonképpen -, a „Századunk” produkcióhoz.
Ahol megismerkedtem Bokor Péterrel (4) , Hanák Gáborral (5) , Grósz András legendás gyártásvezetővel. Ezt tényleg nevelő fészeknek tekintettem. Maga a műfaj is rendkívül komplex volt, mert voltak benne rekonstruált játékfilmszerű részletek, aztán eredeti dokumentumfilm, és híradófilmek, különböző szemtanúkkal készült riportok.
DP: Benkő Gyula volt a műsor narrátora.
B.R.L: Igen, bizony ő volt. E komplex műfaj miatt a labortechnikától, a műteremig minden munkafolyamatba bele kellett tanulnia az embernek. Tizennyolc filmet készítettem, készítettünk közösen Bokor Péter irányításával. Egyre nagyobb önállóságot adott, a vége felé már megírta a forgatókönyvet, azt átbeszéltük, s legközelebb találkoztunk a műteremben.
DP: Ettől kezdve egy máig tartó kapcsolatod lett Hanák Gáborral.
B.R.L: Igen, mert vele 1970 áprilisában leutaztunk egy kis baranyai faluba, egy korábban megjelent újságcikk kapcsán. Megjelent az Esti Hírlapban, hogy a pogányi TSz, filmfelvevőgépet vásárolt magának. Mindent lefilmezek ott, ami az éltűkről szól. Akkor még a Bokornál dolgoztunk, ő vitt le bennünket kis Fiat 850-esével az első terepszemlére. Vittünk magunkkal egy agrár szakembert Márkus Istvánt, aki elég ismert volt akkor ezen a téren. 1970. április 4-én munkaszüneti nap lévén, mentünk le. Kiderült ott, hogy filmfelvevőgép van, még egy centit nem forgattak, a gép el van zárva a főkönyvelő páncélszekrényében. Viszont láttuk, hogy maga a falu és TSz -is rendkívül érdekes. Három nemzetiség élt a faluban. Svábok, horvátok, (régebben bosnyákok) és magyarok laktak ott.
DP: Térjünk vissza időben a hatvanas évek végére. Ekkor még nem volt önálló Dokumentumfilm Szerkesztőség a Magyar Televízióban, ezt éppen az évtized forduló idején jön létre. Addig sok szerkesztőségben készültek dokumentumfilmek, ezek közül is az egyik legtöbb ilyen jellegű filmet készítő szerkesztőséget Sylvester András (6) irányította. A televízió dokumentumfilmjeinél két vonulatot vélek felfedezni, a Kende Márta (7) – Koós Béla (8) irányzatot, amelyben jelentős előzetes szociológiai kutatások is voltak, a másik az Eck T. Imre nevével fémjelezett irányzat a „lefényképezzük a valóságot” Te hogy látod ezt?
B.R.L: Lehet így is osztályozni a dolgokat, ahogy te mondtad. Az, hogy hol és milyen dokumentumfilmek készültek, abban igen nagy szerepe volt, a vezető személyiségének. Sylvester Andrásnak volt végig egy hajlandósága, hogy a társadalmi változásokat elemző dokumentumfilmek készüljenek. Ezért is indult el például egy „Család és társadalom” című sorozat, ahol én az első önálló televíziós dokumentumfilmemet elkészíthettem, a női egyenjogúságról, „Kétmilló” (9) címmel, mert akkor kétmillió nő dolgozott Magyarországon. 1970-ben ezzel a filmmel rögtön fesztivál – díjat nyertem is a Miskolci Dokumentumfilm Fesztiválon. Ez nagyban hozzásegített ahhoz, hogy az előbb említett „Pogány” filmet megcsinálhattam.
DP: Beszéltünk már a Színház és Filmművészeti Főiskoláról, ahol 1969-1971 között tanultál, de én úgy tudom Te nem csak oda jártál, hanem 1971 -1973 között az ELTE Szociológia szakán is tanultál.
B.R.L: A Televízióban dolgozva, esti jelleggel, volt a Főiskolán az első adásrendező osztály, az osztályfőnökünk Keleti Márton (10) volt. Ezt elvégezvén, egyre inkább a dokumentumfilmek felé fordult az érdeklődésem. Ezért jelentkeztem aztán az ELTE Szociológia szakára. Végül is ez utóbbiból nincs meg a diplomám, de ami ott a három év alatt a fejembe került, azt hasznosítom.
DP: Benne van a filmjeidben!
B.R.L: Losonci Ágnestől, Cseh Szombati Lászlón keresztül Ferge Zsuzsáig, és Huszár Tiborig, Pataki Ferencig, nagyon sokan okítottak ott bennünket.
DP: Közben említsük meg a Balázs Béla Stúdiót (11) is.
B.R.L: A BBS légköre igen jó, nyitott volt mert a hatvanas évek végére, hetvenes évek elejére már a második generáció dolgozott ott. A fővárosi ifjúságnak egy igen érdekes szellemi központja lett. Nem csak filmesek kerülte oda, hanem pld. kisérleti képzőművészek, és sok mindenki más. Minden kedden elmentem oda is, akkor volt vetítés, utána meg hangos viták.
DP: A Magyar Televízióban is volt ezidőtájt két szerveződés a fiatal alkotó számára. Az egyik a Fiatal Művészek Stúdiója, melye létrejöttét Szinetár Miklós nagyban támogatta, segítette. A másik pedig KISZ-filmstúdió volt, ez utóbbit te vezetted. Miért jött, jöttek ezek léte, s mennyire volt ez mást mint a BBS.
B.R.L: Elsősorban azért volt más, mert a Televízión belül volt. A megosztás pedig azért alakult ki, mert az FMS-ben voltak azok akik, már elvégezték a Főiskolát, és ott volt számukra a BBS-hez hasonló terepük. Az úgynevezett KISZ Kísérleti Stúdióban, muszáj úgy mondanom, hogy „úgy nevezett”, mert így kellett nevezni, hogy működhessen, ott dolgoztak pld. a Szirtes András, aki fontos filmes szakemberré vált. Ott azok végezhettek „gyakorló repülést”, „terepmunkát”, akiknek nem volt főiskolai végzettségük. Hasonlóan a BBS-hez, és az FMS-hez, bárki egy díszítő, gépkocsivezető, bárki hozhatott egy témát és megcsinálhatta. Miután megvitattuk közösen a forgatókönyvet, megkapta a lehetőséget, hogy ebből forgasson valamit Először kapott három tekercs filmet, az 360 méter, az 30 percnyi nyersanyag. Elég sokan jutottak lehetőséghez. Többen nagyobb karriert is befutottak a szakmában
DP: Mondjuk el azt azért, hogy a BBS és az FMS alapításakor is más céllal, jelleggel jött létre. Azért autentikus forrást idézzünk, én találtam a Magyar Országos Levéltárban egy levetet melyet Aczél György (12) intézett Simó Jenőnek a Művelődési Minisztériumba 1973. május 15.-én ” (.)
A Balázs Béla Stúdió létrehozásakor – a filmművészekkel együtt – úgy képzeltük, hogy az ott születendő filmek nem a nyilvánosság számára készülnek. Ha aztán az állami, társadalmi szervek úgy ítélik meg, hogy akad köztük olyan, amelyet színvonala miatt – nyilvánosság elé kell vinni – mint kivételt, azt bemutatjuk. (.) Márpedig azzal, hogy az ott készült filmeket mind nyilvánosság elé viszik, éppen leglényegesebb funkciója szűnik meg (.)” (MOL 288f36. cs/14.öe). A FMS esetében alapításkor kimondták, hogy minden olyan elkészült mű, amely a művészeti kritériumokat megüti, az bemutatásra kerül.
B.R.L: A KISZ Stúdió viszont nem volt adásköteles. Ennek ellenére jó pár film be tudott kerülni az MTV hivatalos programjába.
DP: Az életműved óriási, azon hetek alatt tudnánk végigmenni, előzetesen elhatároztuk, hogy egy – két fontos művedről fogunk beszélget ma este. Folytassuk 1983-ban bemutatott „Látogatás” (13) című dokumentumfilmeddel. A film Edith Bruck olasz írónőről szól, aki 1932-ben született egy Bodrog-közi kis faluban. Az egész családot deportálták, Edith életben maradt, a háború után először Izraelbe, majd különböző kalandok után Olaszországba került, ott vált íróvá. A portréfilmben az írónő hármas (olasz – magyar-zsidó) identitásának gyökereit kutatta. A filmet nézve úgy érzem, hogy elsősorban azokra szenvedélyekre, indulatokra voltál kíváncsi melyek nem hagyják nyugodni az írónőt. Ha én jól emlékszem ez a dokumentumfilm volt talán az első, amely a holokauszt témakörével foglalkozott Magyarországon a II. Világháború után. Hogy találtál a témára, és milyen volt a fogadtatás?
B.R.L: Ahogy a könyveknek, úgy a filmeknek is megvan a maguk sorsa, története. Ez a projekt úgy indult, hogy Bruck Edith, aki olasz tv-ben is rendezett, nem csak könyveket írt, írt egy forgatókönyvet a húsz évvel korábbi, bodrogközi, tiszakarádi látogatása élményeiről. Akkor arról volt szó, hogy ezt a filmet meg is fogja rendezni Magyarországon. A Nemeskürthy (14) tanár úr pedig engem kér fel, hogy készítsünk egy werk-filmet, arról, hogy Edit milyen módszerrel készíti a filmet. Aztán a Filmfőigazgatóság kiderítette, hogy Edith a forgatókönyve tulajdonképpen magyarellenes, mert túlságosan rasszistának, majdnem antiszemitának mutatja a falusiakat, ezért nem javasolják a film megvalósítását. Addigra mi az Edith-el már annyira jó barátságba kerültünk, az én ötletem alapján, javasoltam neki, hogy róla csinálunk egy portréfilmet, ennek keretében a látgatást meg tudjuk tenni, ezen belül lehet talán elmondani valamit a dolgokról. Valóban elsősorban az identitás körül forog a kérdés. A jelenlévők most megnézhetik azt a részletett amikor Illyés Gyulával (15) beszélgetnek ők kettesben. Egy történet a fogatásról. Elromlott a felvevőgép, a technikusok vért izzadva próbálták javítani, Gyula bácsi fent ült a házában, a második emeleten, az Edith meg lent az autóban. Gyula bácsi kérdezte, hogy hol az Edith? Mondjuk lent az autóban. Miért nem jön fel addig? – kérdezte Gyula bácsi. Nagy erőfeszítésembe került, hogy meggyőzzem őt, hogy más az, amikor húsz év után először újra találkoznak, mintha most eltrécselik az időt, amíg sikerül a kamerát megjavítani. Sikerült visszatartani szerencsére, amíg megjavították a kamerát.
DP: 1970-ben döntés született arról, hogy a Magyar Televízióban létrehozzák a Dokumentumfilm Szerkesztőséget, Radványi Dezsőt nevezték ki a vezetőjének. A pénz akkor is kevés volt, viszont Ö létrehozott egy jól működő koprodukciós modellt a HDF (16) és az MTV Dokumentumfilm Szerkesztősége között. Ebben az időben számtalan filmgyári dokumentum és játékfilmes rendező készített ennek keretében dokumentumfilmeket a Magyar Televízió számára, pl. Kovács András, Zolnai Pál, Schiffer Pál stb. sorolhatnánk tovább a névsort. De érdekes, hogy ezzel párhuzamosan a Sylvesterék is készítenek továbbra is dokumentumfilmet, sőt aztán később megalakult Budapest Regionális Stúdióban is készülnek televíziós dokumentumfilmek.
B.R.L: Igen már említettem előbb, hogy sokat számít a vezető személyisége., Sylvester Andrásban végig megvolt az érdeklődés, és ha az ember a „kötelező feladatokat”, a magazin és egyéb műsorokat teljesítette, akkor engedte, hogy időnként egyéb témákhoz is hozzányúlhattunk.
DP: A Televízió élén is változás történik, döntés születik, hogy külön válik a Magyar Rádió és a Magyar Televízió, s új elnököt is kap a Magyar Televízió Nagy Richárd (17) személyében. Én úgy tudom te már az első napon konfliktusba keveredtél vele, hogy is történt ez?
B.R.L: Ez valóban akkor megtörtént. Munkáséletmód (18) címmel indult egy sorozat, aminek az első darabja két munkásfiatal nagy parasztlakodalmáról szólt, de mire a filmet összevágtuk fél év alatt, addigra már el is váltak. Persze ez is belekerült a filmbe, ez volt a filmnek a sluszz poénja. Ez lement egyik este adásba, aznap lépett be a hivatalba Nagy Richárd, és másnap reggel már üvöltve szaladgált a folyosón, – mert kapott telefonokat, innen-onnan, hogy ki csinálta ezt a filmet és ki fogata el? Ő maga nem látta persze a filmet. A balhé kikerekedett, és kiderült, hogy a balhé oka nem az, hogy elváltak, áh ., hanem az, hogy a filmben elhangzik, hogy a jövendő KISZ titkár templomban esküszik. Ez pedig akkor 1974-ben az abszolút szőnyeg alá söprendő téma és probléma volt. Sylvester átengedte, Nagy Richárd pedig engem egész elnöksége idejére megjegyzett magának. Amikor vezettem a KISZ Stúdiót , – amiről már beszéltük-, a Stúdió nívódíjat kapott , illetve Ifjúsági-díjat , a Parlamentben volt az átadás, ott volt a Nagy Richárd , és oda se jött hogy ” Na jól van faszikáim” – ,mert ez volt a szavajárása. Volt olyan, hogy nívódíjat kapott valamelyik stáb, amelyikben én benne voltam, én persze nem kaptam meg a nívódíjat. Ennek ellenére az említett filmem képviselte öt év múlva, a ZDF-ben a Magyar Televízió estjén a dokumentumfilmet. Ez elég szép elégtétel volt nekem. Az egész film szociológia szemlélete fontos volt számomra. A két munkásfiatal elkölt egy csomó pénzt végül is a semmiért, jól poénosan volt bemutatva az állami és templomi esküvő is a filmben, a Községi Tanács azzal büntette a fiatal párt, hogy az állami esküvőt bent tartották a tanácstitkár szobájában, ahová rajtunk kívül hatan fértek be, tehát a szülők is alig, míg a templomban elfért mind a 200 fős násznép, akik kint vártak, amíg a polgári esküvő megtörtént.
DP: Végül is, gondlom, hogy Nagy Richárd nem személyesen rád haragudott, amikor csökkentette a dokumentumfilmekre fordítható nyersanyag normákat. Te kaptál hatszor 120 métert az Ablakra feszített világ (19), című filmedre. Hogy lehetett ebből megcsinálni?
B.R.L: Ez egy gyermekbénulásban szenvedő, kislánykorábann Görögországból ide került, lebénult festőnőről szólt a film. Ez a szűk nyersanyag kontingens miatt, valóban egy gúzsba kövte táncolás volt, hogy a 20 perces filmet 60 pernyi nyersanyagból elő lehessen állítani. Közben olyan feladatokat kapott az operatőr, – mivel ebben a filmben is utazásról van szó, visszalátogat a főszereplő húsz év után a szüleihez -, ezért én ezt úgy képzeltem el, hogy ez azzal indul el, hogy két vadkacsa felszáll a Feneketlen tóról és elkezdenek repülni. Ehhez külön kellett egy tekercs film a madarak kiszámíthatatlansága miatt A filmben azt próbáltam megmutatni, hogy nem csak száraz témákról szól a dokumentumfilm, talán az itt jelen lévők a rövid részletben is megfigyelhetik mindenfajta eszköznek a szimfóniaszerű alkalmazását.
Azt a módszert kellett ennél a filmnél választani a nyersanyag szűkössége miatt, hogy festőnőt, nagyon sokat beszéltettük, amit magnóra csak hangban vettünk fel, aztán ezekből, mazsoláztuk ki azt a két – három mondatot aztán szinkronban megismételtettem vele, abszolút nem vagyok híve az ismételgetésnek, vagy az ismételtetésnek, általában a spontán kibontakozó szituációkat jobban szeretem, de ebben az esetben csak ezt választhattuk, ezt kellett csinálni.
DP: Térjünk vissza a már előzőekben említett Pogány című sorozathoz, illetve nem is csak a Pogányhoz, hanem a Nádurvarról készített sorozathoz. Hazai és a nemzetközi film szakirodalom is kevés olyan műről tud, amely több évtizeden keresztül követi nyomon egy település életét. Hazai területen talán Schiffer Pál: Videoton sztori-ja, s Almási Tamás Ózd-ról készült műve tartozik még e filmek közé. A Pogány mégis teljesen különleges ebben a sorban : több évtizedet dokumentál. Ha jól tudom múlt év végén megjelent könyv is erről.
B.R.L: Összesen 16 film készült Pogány-ról, a három évtized alatt. Azt is el lehet mondani, hogy manapság, a mai zaklatott körülmények között, elképzelhetetlen, hogy úgy induljon egy vállalkozás, mint ahogyan a miénk indult, mert azzal kezdődött, és erre volt lehetőség 1970-ben hogy Hanák Gábor szerkesztő, és Márkus István szociológus, két hónapig lent lakott a faluban, minden háznál jártak, szinte mindenkit megismertek. Amikor először mentünk le kamerával, akkor már lehetett tudni, hogy kihez és miért érdemes menni. Aztán az évtizedek során egyre inkább nem csak ismerőseinkké, hanem barátainkká is váltak a helybéliek. Ezért aztán elég közel engedték a kamerát, ezt is láthatják a jelenlévők a következő részletben.
Itt 1993-ban, a rendszerváltás után amikor a társadalomban elindultak nagy átalakulások, akkor szerintem a mezőgazdasághoz nagyon rosszul nyúltak hozzá, és olyan feltételeket kezdtek kiszabi, amit még betűszerűen sem igazán értettek. Elválás . szétválás, ilyesmikről folyik itt a vita ebben részletben. S nyugodtan megengedték, hogy ezt a vitát végig rögzítsük.
Filmezés utoljára 2001-ben volt, múlt év tavaszán Római Róberttel lementünk, egy gyors szondázásra. Láttuk, tapasztaltuk, hogy a „helyzet fokozódik” – ahogyan ezt Virág elvtárs mondta a Tanú című filmben. A helyzet egyre jobban romlik, mert olyan mértékű tőkekoncentráció történt ott az elmúlt 11-évben, – hogy csak egyetlen adatot mondjak, – a Részvénytársaságban 11 évvel ezelőtt, még 440 részvényes volt, ezt különböző felvásárlásokkal, trükkökkel most ott tart a pogányi TSz, hogy 24 tulajdonos maradt és birtokolja. Ez egy olyan tőkekoncentráció, amit még a politikusaink sem igazán elemeznek.
DP: Úgy tudom, szeretted volna folytatni.
B.R.L: Hát persze csak nem kaptunk rá pénzt!
DP: Tudsz – e olyan dokumentumfilmről, ami hasonlóan több évtizedet átölelően mutat be egy közösséget.
B.R.L: Nem nagyon, tanult filmesztéta barátaim szerint az NDK-ban volt egy hasonló sorozat talán csupán.
DP: A következő film, a Nádudvar (20), amelyet 1988 – 2008 között forgattál. A film a szocialista korszak mezőgazdaságának egyik fellegváráról, és annak történetéről szól. A rendszerváltás környékén sikerült az a Mezőgazdasági Kombinát, az óriáscéget egyben tartani, és nem kis küzdelmek árán, talpon tartani. Majd a film felmutatja hogyan változott az élet a magánosítás után. Hogy készült a film? Mit tudunk ma Nádudvarról?
B.R.L: Kezdjük a végén, 2008-ban forgattunk ott utoljára. Sajnos itt is már öt éve nem tudunk támogatást kapni, hogy folytassuk a krónikát, vagyis a történelemírást. Nádudvarról „csak” 12 film készült a húsz év alatt. Ebből később sikerült összeállítanunk egy „sűrítményt”.
DP: Rendszerváltozás után a filmes és televíziós szakmában is változások következtek, már nem csak a Filmgyár és a Magyar Televízió készített dokumentumfilmeket, hanem produkciós irodákban, sőt magánprodukciókban is készültek. Most egy ilyen filmedről kérdeznélek, amely természetesen ismét csak komoly szociológia háttérismeret igényelt.
Ez a film a „Diogenész hordót keres” (21) . Zárjelben jegyzem meg, hogy a világhálón több helyen is írnak róla, sőt van ahol a címét is rosszul írták, Diogenész hórdója-ként. Diogenész az ie. V. században élt görög filozófus szimbóluma e film főszereplőinek, azoknak a hajléktalanoknak, akik értelmiségi létükből jutottak erre a sorsra. A film 2006-ban MADE Kamera-díjat kapott. Hogy készült a film?
B.R.L: Igen valóban vannak pontatlan címek a hálón, és ez természetesen nem csak pontatlan, hanem mást is jelent. Mert ugyebár hordója sem volt Diogenésznek! A film a hajléktalan értelmiségiekről szól.
DP: A film kapcsán meg kell emlékeznünk egy nagyon kedves kollégáról, Kremsier Editről (22), egy igen közeli alkotótársadról, akivel sok közös filmetek volt, és ebben a filmben is alkotótárasad volt, Ő sajnos már meghalt.
Most pedig arra szeretném kérni itt a teremben a kamera mögött álló Nádorfi Lajos (23) operatőrt, hogy kapcsolja automatikára a kamerát és jöjjön ide az asztalhoz, Lajos ennek a filmnek az operatőre, a Nádudvart is közösen készítették, több közös filmjük van.
Lajos, mondd milyen a „mesterrel” dolgozni?
Nádorfi Lajos: Régi vágyam volt, hogy a Lacival dolgozhassak. Ez még abból az időből adódik, amikor Laci a KISZ Kísérleti filmstúdió vezetője volt. Akkoriban én már a laci addigi filmjeit ismeretem és néztem fel rá mint egy „Istenre”. Akkor én még segédoperatőr voltam.
B.R.L: Ott a KISZ Stúdióban kaptál először operatőri lehetőséget.
NL: Igen így volt, a Laci adta a lehetőségez, méghozzá azt mondta, „figyel ide Lajoskám, itt van ez az újságíró gyerek, menj és csináld meg a filmjét” -, Zsigmond Dezsőnek (24) hívták a fiút.
B.R.L: Zsigmond Dezső, nem is volt televíziós, mégis dolgozhatott ebben a Stúdióban!
NL: Igen. ez igen érdekes dolog. Aztán úgy alakult, hogy amikor operatőr lettem, akkor egyszer csak elkezdtünk együtt dolgozni, az nagyon-nagyon jó volt. Mivel itt a Nádudvar és a Diogenész hordót keres, lett megemlítve, ennek kapcsán, tudom elmondani azt, hogy az én dukumentalrista lelkem, a Lacitól, a Laciból adódik. Nagyon hamar össze tudtunk hangolódni. Azonnal érzeeztem és értettem, hogy ő mit akar, olyan fantasztikus mély emberismeret és ember, és emberszeretet van benne. Ennek segítségével tudott nekem olyan, helyzeteket teremteni, amiben aztán nekem teljesen szabad kezet engedett, és tapicskoltam az élvezetekben. A Laci révén sikerült olyan ismeretségeket kötni, sőt talán barátságokat is kötni azokkal, akikkel aztán dolgoztunk. És amikor már elfogadtak minket, és elfogadták azt, hogy nekem kamera van vállamon, már szinte észre sem vették, hogy itt filmforgatás van, minden természetes volt. Szőnyi Miklós, a hortobágyi juhász, egyszerűen fantasztikus volt, nagyon különleges dolgokat, mondott el nekünk. Ma ez elképzelhetetlen, amikor a bulvár televíziók jelentősen el rontották a renoméját a televíziósoknak-, mindenki azt hiszi, hogy mi is „kész átverés” show-t csinálunk. Ezt hHa meglátnak egy kamerát, inkább visszahúzódnak. Akkoriban még a faluban szinte várták a stábot és invitálták be magukhoz. Őszintén elmondták még Nádudvaron nem csak azt amivel dicsekedni lehet, hanem őszintén beszéltek a nehézségeikről is. Ez csúcsosodott ki, amikor a hajléktalanokkal kellett megbarátkozni, illetve elfogatatni magunkat velük.
Ez nagyon nagymértékben sikerült. Életem egyik legnagyobb élménye volt, amikor Laci azt találta ki, hogy ott a hajléktalan volt könyvelőnő, aki járja az utcákat, és kukázik. Azt mondta a Laci, menj el vele, kísérd el! És vedd fel, amit közben mond. Fantasztikus volt, azóta sem tudom elfelejteni. Ez az egyik csúcspontja volt, annak a dokumentalrista szellemnek, amit én a Lacitól tanultam. Nem megcsináljuk a helyzetet, hanem a valóságból kiragadunk egy olyan részt, vagy egy olyan eseményt, amit a filmben, szűk időintervallumban besűrítve, ami egy esszenciája lehet egy társadalmi helyzetnek.
DP: A filmben szereplők közül valakinek az utóéletéről tudsz valamit?
B.R.L Elzer Annáról például nem tudok semmit, viszont az egyik másik fő figuránk volt a Szappanos Lajos, aki pillanatnyilag a Süddaudeutscheche Zeitungnak a terjesztési munkatársa, valamennyit tanult fiatalkorában németül, és most kint próbálkozik megélni, scakype-on levelezünk, lehet, hogy még lesz folytatása ennek a történetnek.
DP: A mai estén itt a Filmesházban a jelenlévők a beszélgetés után a „Kisamerika” (25), című filmedet láthatják, most erről beszélgessünk. A film a Balázs Béla Filmstúdióban készült. A helyszín Alsóhegysor, a helybeliek azonban kezdettől fogva Kisameriká -nak hívták Ózdon azt a munkáskolóniát, amely a XIX. század végén épült 41 négyzetméteres komfort nélküli lakások, amit a vasgyári munkásoknak építettek. Több mint harminc éve kezdtétek forgatni, majd amikor megvágtátok, betiltották, sőt még az kópia is eltűnt. Most ma este mégis láthatjuk, halljuk a film készítésének történetét.
B.R.L: A dolog lényege az, hogy a Stúdió akkori vezetősége úgy ítélte meg, hogy ez nem való a közönség elé. Majd a kedves nézők eldöntik, hogy így volt-e? A legtöbb BBS-ben készült film bemutatóját a Filmfőigazgatóság állította le, nagyon kevés olyan volt, amit a vezetőség sem mert felvállalni,” mert itt gúnyolódás van a munkásosztályon”. Amikor leforgattuk a a filmet ez úgy került dobozba, hogy ez egy selejt. Viszont én az összes eredeti forgatott nyersanyagot legálisan megkaptam a gyártástól. Harminc éven keresztül hurcoltam magammal, amikor 2005-ben úgy gondoltuk, hogy ezt a filmet rekonstruáljuk. Nekem nagy elégtétel, hogy végül is ez sikerült.
DP: Most dolgozol-e valamin.
B.R.L: A filmszakma, különösen a független vállalkozások sanyarú helyzete miatt szégyenkezve kell bevallanom, hogy most nyertem két pályázatot, három év szünet után ismét forgatni fogok. Tavasszal egy ismereterjesztő filmet, majd egy dokumentumfilmet is tudunk csinálni.
DP: De a Pogányt nem tudod folytatni.
B.R.L: A Pogányt is, én nagyon szeretném, de arra kétszer nem kaptunk már pénzt. Jővő héten azért még beadom harmadszorra is. Fontosnak tartanán a krónika írás folytatását éppen az egyik legfontosabb feladata ez a dokumentumfilmnek, szinte történetíró felelősséggel.
DP: Hogy látod, hogy a dokumentumfilmnek a jövőben hol a helye? A moziból kikopott, véglegesen, a televíziókban igen kevés műsoridőt áldoznak rá.
B.R.L: Szerintem az Internet a jövő, vagy talán már ma is az a hely ahol jelen lehet, viszont ehhez sok jogi dolgot kéne még tisztázni. Először is sokan, sok dokumentumfilmet az MTV-be, vagy a Duna Tv-ben munkaköri feladatként készítettük, a jog a televízióké. Alig – alig fordul elő, hogy ismételnék, mi alkotók abból is csak filléreket látunk. Szerintem fontos lenne ezen dokumentumfilmes alkotók felkarolására.
DP: Térjünk vissza az internet alternatívára.
B.R.L: Igen, olyan on demand lehetőséget tudnék elképzelni, (kiválasztott film megtekintése csekély díjért), Itt sok minden elképzelhető lenne, a jogászoknak csipkedniük kéne magukat, hogy ehhez a kereteket megteremtsék.
DP: Végül megfogalmaznád röviden, hogy mi az „ars poeticád”, mit tartasz a dokumentumfilmes feladatának.
B.R.L: Számomra a valódi dokumentumfilmes tükröt tart a társadalomnak. És ezt nem pusztán az események rögzítésével teszi, hanem megpróbál összefüggéseket keresni, elemezni. Ilyen értelemben a dokumentumfilm is személyes műfaj, hiszen alkotója világlátását tükrözi. Az elemzői alapállásból következően a dokumentumfilm , ahogy többen is megfogalmazták, a „társadalom lekiismerete”, és így a funkciójából következően mindig is ellenzéki műfaj a hatalom szempontjából. A mindenkori hatalom (ezt most két évtizeddel a rendszerváltás után,saját tapasztalataim alapján is nyugodtan kijelenthetem) elsősorban a saját sikereit szeretné viszontlátni, nem pedig valódi helyzetelemzést.
A dokumentumfilmes meg van verve az igazmondás kényszerével, és ezt nagyképűen mondva „történetírói felelősséggel” teszi, hogy az elkövetkező nemzedékek minél valósághűbb képet kapjanak napjaink történéseiről. Én ebben a szellemben igyekeztem és igyekszem dolgozni, amikor dokumentumfilmet készítek. Hogy milyen eredménnyel, ezt a nézők és az utókor dönti majd el.
(Zárójelben említem meg félelmememet, hogy a hordozó anyag, amire dolgozunk, még nem igazán bizonyított. A könyvnyomtatás, és a fekete fehér film már igen, de a színes film is romlékony, a rohamosan fejlődő elektronika mögött pedig ott settenkedik a lehetőség, hogy akár egyetlen gombnyomással meg lehet semmisíteni a legnagyobb erőfeszítéssel és műgonddal létrehozott alkotást is )
DP: Köszönöm a beszélgetést, a jelen lévőknek kellemes filmnézést.
A beszélgetőtárs, és aki le is jegyezte: Dunavölgyi Péter
(A beszélgetésre 2013. március 6-án került sor, a Filmesházban, Budapesten. Az itt olvasható szöveg, a beszélgetésnek a szerkesztett változata.)
Lábjegyzetek:
(1) Családsirató , dokumentumfilm, 1993. Forgatókönyv: B. Révész László, szerkesztő: B. Révész László, operatőr: Nádorfi Lajos, Szommer Tamás, gyártásvezető: Kandikó István és Srankó Géza, producer Római Róbert, rendező: B. Révész László, Gyártó: Magyar Dokumentum Műhely, MTV Dokumentum Műsorok Stúdiója. Az 1994-es Balaton Fesztivál dokumentum kategória fődíja
(2) Csurka István (Budapest, 1934. március 27. – Budapest, 2012. február 4.[1]) kétszeres József Attila-díjas író, dramaturg, politikus. Irodalmi munkásságát elsősorban drámaíróként folytatta. A rendszerváltás idején aktívan részt vett a monori, illetve a lakiteleki találkozó munkájában, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója volt. 1993-ban kizárták az MDF-ből, ekkor megalapította a Magyar Igazság és Élet Pártját, amelynek haláláig elnöke volt. 1990-1994 között az MDF, majd 1998-2002 között a MIÉP színeiben országgyűlési képviselő volt.
(3) Herskó János, (Budapest, 1926. április 9.), filmrendező, filmpedagógus. A Színház Filmművészeti Főiskola tanszékvezető tanára volt. A Hunnia Filmstúdió vezetője volt a stúdió megalakulásától a váratlan külföldre távozásáig. 1970-ben – az 1968-as európai események hatására – családostul (felesége: Herskó Anna) rendező, operatőr -1920-2009 április 12.-) Svédországba emigrált. Stockholmban, ahol szintén egyetemi oktató lett. Kétszeres Balázs Béla – díjas, 2006-ban Kossuth-díjat kapott.
(4) Bokor Péter, filmrendező (Pécs, 1924. szeptember 19.-) A Televízióban kulturális rovatvezető, majd rendező. 1963-ban kezd hozzá fő műve, a Századunk-sorozat kidolgozásához, amelynek első 3 filmjét 1965-ben mutatta be az MTV. 50 hosszú film (dokumentumjáték) követte nyomon a magyar történelem alakulását 1944. október 16-ig, a Horthy-korszak végéig. 1989-ben mutatták be előbb mozikban, majd a tévében is, Isten akaratából c. filmjét, Dr. Habsburg Ottó élettörténetét. Ezt követte a Századunk tanúja c. film szintén Dr. Habsburg Ottóval, majd néhány történelmi portré. 2000-től a Századunk filmsorozat hetenként jelentkező televíziós publicisztikai műsorrá alakult, előbb csak a Duna Tv-ben: Emlékképek címen, majd az MTV műsorában is, az eredeti címmel (a Századunk-sorozat régi munkatársával, Hanák Gáborral közös alkotásként). 40 év után, 2006 végén fejezték be ezt a sorozatot.
(5) Hanák Gábor (Újpest, 1944. április 7. -) magyar történész, dokumentumfilm-rendező, riporter. 1963-ban vették fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karának magyar-történelem szakára. 1968-ban szerzett diplomát. 1963-ban a Magyar Televízió munkatársa lett. Egyetemi tanulmányai alatt kezdetben képrögzítéssel foglalkozott, majd a Századunk című sorozat egyik munkatársa volt, majd1985-ig a társadalomtudományi szerkesztőséget vezette. Ugyanebben az évben a Budapesti Filmstúdió vezetőjévé nevezték ki, emellett 1986-ban az Országos Széchényi KönyvtárTörténeti Interjúk Tárának vezetője is lett. 1992-ben távozott a Filmstúdiótól. 1992-től a Magyar Mozgóképkincs Megismertetéséért Alapítvány igazgatója. 2007-ig az Országos Széchényi Könyvtár Történeti Interjúk Tárának vezetője volt. 1993-ban az újonnan alakult Duna Televízió főigazgató-helyettese lett. 1996-ban, a televízió átstrukturálása után annak alelnökeként dolgozott 1997-ig. 1999-ben a Magyar Történelmi Film Alapítvány kuratóriumának elnöke lett.
(6) Sylvester András, főszerkesztő, (Mezőtúr, 1928. április 5. – 2004. augusztus 15.) Sylvester András két évtizeden át, 1964 és 1985 között a Magyar Televízió ismeretterjesztő és közművelődési műsoraiért felelős szerkesztőség munkáját irányította. Tanárként került a televízióba, s tanárként is fogta fel szerepét, csak éppen egy egész ország volt a tanterem, ahol működött. Működésének kezdetei egybeestek a Magyar Televízió nézettségének rohamos terjedésével. Maga nem szeretett szerepelni, igen ritkán mutatkozott a képernyőn. Annál inkább szerette, ha a magyar értelmiség színe java szerepel. Semmiféle ideológiai dogma nem kötötte a műsorok szerkesztőinek, szerzőinek és szereplőinek kiválasztásakor. Egyes-egyedüli szempontja minőség volt. Azokat a témákat, szerzőket és előadókat részesítette előnyben, akik a meglévő állapotok javítását, változtatását, reformját szolgálták szavaikkal és tetteikkel. A kultúrát egyszerre szolgálta és teremtette. Nevéhez fűződik a Tudósklub című műsor elindítása.
(7) Kende Márta (Budapest, 1923. március 3. – Budapest, 1994. november 18.) magyar rendező. Grafikusnak tanult Párizsban és Budapesten. Dolgozott az Úttörő Színházban, az Ifjúsági Színházban, a Madách Színházban, az Állami Bábszínházban 1947-től 1950-ig mint segédrendező, majd 1950-től mint rendező. 1958-tól 1980-ig a Magyar Televíziónál működött rendezőként.Valamennyi televíziós műfajban dolgozott, így foglalkozott dokumentumfilmek, televíziós és kisjátékfilmek, képzőművészeti filmek, gyermekműsorok, bábfilmek és sorozatok készítésével is. Számos alkotása nyert díjat a hazai és külföldi televíziós fesztiválokon.
(8) Koós Béla, (Budapest, 1921. augusztus 21. – 2000) Betűszedő volt. 1938-tól az SZDP tagja, 1940-től az V. kerületi ifjúsági csoport vezetője. 1942-ben az OIB titkára, bekapcsolódott az illegálsi kommunista párt tevékenységébe. 1942-ben a VKF bírósága kétévi fegyházra ítélte. Szabadulása után illegalitásban élt, 1944 őszén a KISZ és a Magyar Ifjúság Szabadságfrontjának a tagja, részt vett a párt nyomdájának felállításában. 1945 után a MADISZ országos titkára 1946-ig, 1947-től a TIOSZ titkára, majd megválasztoták a MINSZ budapesti titkárává. 1949-ben a Budapesti Népfrontbizottság tagja. 1955-től a DISZ Borsod megyei titkára, 1957-ben a KISZ Országos Szervező Bizottságának tagja, márciustól a KISZ KB titkára. 1957. októbertől a Magyar Televízió főmunkatársa, szerkesztő, az MRT pártbizottsága politikai munkatársa volt.
(9) Kétmilló , dokumentumfilm, 1970.Forgatóköny: Szekeres Péter és B. Révész László, szerkesztő: Szekeres Péter, riporter: B. Révész László, operatőr: Kenyeres Gábor, Fehér György, gyártásvezető: Kővári Péter, szakértő: Turgonyi Júlia, rendező: B. Révész László, gyártó: MTV. (39 perc)
(10) Keleti Márton ( Budapest 1905. április 26 – Budapest 1973. június 20) , filmrendező. Pályája kezdetén színházi rendezőként dolgozott, elsősorban a zenés műfaj vonzotta. Az 1930- as években kezdett filmezni. Az első önállóan rendezett filmje A torockói menyasszony volt, ezt követte néhány népszerű vígjáték. A II. világháború alatt nem dolgozott, a háború befejezése után viszont ő forgatta az első magyar filmet, az Aranyórát. A filmgyártás államosítása számára nagy lehetőségeket nyitott, ettől kezdve felváltva rendezett nagy sikerű vígjátékokat (például Mágnás Miska), és komolyabb tárgyú műveket (például Beszterce ostroma, Különös házasság). 1965-ben készült a – talán legismertebb – filmje, a A tizedes meg a többiek. Nemzetközi elismerést – szerzett a Butaságom története c. vígjátéka. Jelentős műve az 1970-ben Liszt Ferenc életéről készült Szerelmi álmok c. filmje. Az 1960-as évektől a Televíziónak is dolgozott. 1950-től a Színház és Filmművészeti Főiskola film tanszakának vezetője volt.
(11) Balázs Béla Stúdió – A kísérleti film és a magyar fiatal film legfontosabb műhelye, a Balázs Béla Stúdió 1959-ben alakult meg. Az első két évben filmek még nem készültek, a Stúdió filmklubként, előadások és viták fórumaként működött. A Főiskolán 1960/61-ben végzett Máriássy-osztály (Elek Judit, Gábor Pál, Gyöngyössy Imre, Huszárik Zoltán, Kardos Ferenc, Kézdi Kovács Zsolt, Rózsa János, Singer Éva, Szabó István és Eduard Zahariev) pályára lépése kellett ahhoz, hogy a BBS filmkészítő műhelyként (újra) indulhasson. A tagok számára mindig is meghatározó fontosságú volt a csoportmunka. A Stúdió éves kerete sosem haladta meg egy átlagos magyar játékfilm költségvetését. Munkáit „bemutatási kötelezettség” nélkül készíthette, ez a cenzúra és az öncenzúra kikerülésének, a kompromisszumok nélküli kísérletezésnek a lehetőségét jelentette.
(12) Aczél György (született Appel Henrik, Budapest, 1917. augusztus 31. – Bécs, 1991. december 6.) kommunista politikus, a Kádár-korszakban a kulturális élet legfőbb ideológusa, irányítója.
(13) A látogatás, dokumentumfilm 1983. Forgatókönyv: B. Révész László, operatőr: Kardos Sándor, zenei szerkesztő: Zsedényi Erzsébet, rendező: B. Révész László. Gyártó: Budapest Filmstúdió – MTV (76 perc).
(14) Nemeskürty István (Budapest, 1925, május 14.) író, irodalom- és filmtörténész, egyetemi tanár. Az ELTE magyar-olasz-művészettörténet szakon végzett 1950-ben. 1950-1956 között Budapesten, tanárként dolgozott. 1956-1959 között a Magvető Könyvkiadó szerkesztője volt. 1959-1963 között a Budapesti Filmstúdió vezetője volt. 1990 januárja és áprilisa között a Magyar Televízió vezetője. Tanított a Színház és Filmművészeti Főiskolán is.
(15) Illyés Gyula (Sárszentlőrinc-Felsőrácegrespuszta, 1902. november 2. – Budapest, 1983. április 15.) háromszoros Kossuth-díjas magyar költő, író, drámaíró, műfordító, lapszerkesztő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Magyarország német megszállása után 1944 márciusától Németh Lászlóval a Dunántúlon és Budapesten bujkált. Mint kiemelkedő közéleti személyiség, az alakuló Ideiglenes Nemzetgyűlés tagjai közé emelte (vagyis választás nélkül lett nemzetgyűlési képviselő). Az 1945-ös választásokon már pártja országos listájáról jutott be, ahogy az 1947-es választásokon is. 1945-1946-ban a Nemzeti Parasztpárt egyik vezetője volt. 1945-1949 között a Magyar Tudományos Akadémia tagja is volt, Az 1956-os forradalom alatt október 31-én beválasztották a Petőfi Párt néven újjáalakított egykori Nemzeti Parasztpárt Irányító Testületébe. Októberben jelent meg Egy mondat a zsarnokságról című verse is.A Kádár-korszak elején továbbra is visszavonult életet folytatott, a hatalom is ellenségként kezelte őt. 1969-ben Illyést megválasztották a nemzetközi PEN egyik alelnökéve, mely a világ íróit tömörítette egybe, ennek köszönhetően rendszeres résztvevője volt a szervezet kongresszusainak.
(16) MAFILM Híradó és Dokumentumfilm Stúdió A Könyves Kálmán körúti stúdiókban – 1951-től Magyar Híradó- és Dokumentumfilmgyár, 1957-től Budapest Filmstúdió a neve – híradók, dokumentumfilmek, népszerű tudományos filmek, s tévéjátékok gyártásával foglalkoztak. A II-es telep 1987-ben önállósult. Létrejött a Magyar Mozi- és Videófilmgyár (MOVI), az addigi Híradó- és Dokumentumfilm Stúdió pedig kettévált Magyar Filmhíradóra és a Fórum Filmstúdióra. A MOVI-hoz tartozott a Katonai Stúdió és a Reklámfilm Stúdió is.
(17) Nagy Richárd, Dr. az MTV elnöke (1974. 08. 01-1983. 10. 01.) Pesterzsébet, 1928. 12. 10 – 2009. július 20. Tanulmányai: Eötvös Lóránd Tudományegyetem Történelem Szak (1950-1954), Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Tanári Szak /levelező/ (1952-1957), Moszkvai Politikai Akadémia (1955), Zrínyi Miklós Katonai Akadémia (1957-1960). Munkahelyei: DID Telefonkereskedelmi Rt., tanonc (1942-1943) ,Sorkatona /Petőfi laktanya/ (1943-1945), Ganz Villamossági Művek, elektroműszerész (1946-1950) ,A Ganz Villamossági. Művek Turbó c. lapjának főszerkesztője (1954-1956) Szabad Ifjúság c. lap főszerkesztője (1957) KISZ KB titkára (1957-1959), KISZ Budapesti Bizottságának első titkára (1959-1965),MSZMP Budapesti Bizottsága Agitációs és Propaganda Osztályának vezetője (1965-1969) ,MSZMP VIII. ker. Bizottságának első titkára (1969-1971), MSZMP Budapesti Bizottságának első titkára (1971-1974) ,Magyar Televízió elnöke (1974-1983), Budapest Fővárosi Tanács elnökhelyettese (1984-1989). Országgyűlési képviselő (1963-1975).MSZMP KB Gazdasági Bizottságában tag (1972-1973).
(18) Munkáséletmód – Ünnep, forgatókönyv:Kozák Gyula, operatőr: Kardos Sándor, rendező: B. Révész László (52’00), 1976.04.09.
(19) Ablakra feszített világ, MTV 1982, 18 perc ,színes, szerkesdztő: Sebeő Ágnes,operatőr: Haraszti Zsolt, vágó: Ilosvay Katalin, rendező: B.Révész László.
(20) Nádudvar (1) Szerkesztő: Római Róbert, forgatókönyv: Római Róbet . Mihálfyi Imre, operatőr: Lukács Lóránt, rendezte: B. Révész László, (83’05). 1988.
(21) Digenész hordót keres Videant film produkció. 2005. Producer: Somogyvári Rudolf, Forgatókönyvíró-riporter: Kremsier Edit, Vágó: Zajti Gábor, operatőr: Nádorfi Lajos, rendező: B.Révész László.
(22) Kremsier Edit, szerkesztő, (Budapest, 1930. november 10 – 2011. május 31.) Tanulmányai: ELTE Bölcsészkar, magyar-történelem szak (1950-1954), Munkahelye: Magyar Televízió (1960-1997). Középiskolai tanulmányai után magyar-történelem szakos tanárként dolgozott. A közel negyven év alatt készített magazin műsorokat, dokumentum- és riportfilmeket, Tv- játékokat, televíziós filmsorozatokat. Elsősorban gyerekeknek készültek műsorai, de jó néhány felnőtteknek szóló film, műsor fűződik a nevéhez, mint szerkesztő-rendező. Az utóbbi évtizedben főleg felnőtt nézőkhöz szólnak műsorai, filmjei. 1997-ben ment nyugdíjba, de azóta is rendszeresen készít műsorokat a televízió különböző műfajában.
(23) Nádorfi Lajos, operatőr, Színház- és Filmművészeti Főiskola, Budapest, Zsombolyai János osztályában (1982-1985). 1970 januárjában, díszítőként került a Magyar Televízióhoz, 1972-ben Czabarka György és Molnár Miklós tanfolyamán tanulta a segédoperatőr szakmát, amelyet tíz éven át gyakorolt az Iskolatelevízióban. Közben Novákovics András és Rockenbauer Pál mellett megismerte és megszerette a természetfilmezést.1981-ben kamerájával elkísérte az első magyar Andok-expedíció hegymászóit 6310 méter magasba, a Chimborazó csúcsára, majd a 6005 m-es Cotopaxira, a világ legmagasabb működő vulkánjára. A következő évben Rockenbauer Pállal a Szovjetunió legmagasabb hegyén, a Pamír 7495 méteres Kommunizmus csúcsán készített filmet. Az Andok hegyei közt megismerkedett a dél-amerikai indiánok kultúrájával, öt éven át rendszeresen filmezett Ecuadorban, Kolumbiában, Peruban. 1985-ben a BBC felkérte a Childhood című 13 részes sorozat forgatására, amely két évig tartott. Rendszeresen vállal gyermekműsorokat; a Deltácska, a Cimbora, a Hármas csatorna, a Zöldkalap, a Játékos bestiárium operatőre. Szereplőként is gyakran kap felkérést, hogy meséljen a gyerekeknek a hegymászásról, vagy a dzsungelekben, az indiánok, a sámánok közt átélt kalandjairól. (Perpetuum mobile, Hármas csatorna, Vasárnapsziget, Operatőrmesék). 1992-től Hoppál Mihály sámánkutatóval sámánfilmeket forgatott Szibériában és Dél-Koreában, majd Vinkó József Helló, világ és Exkluziv című műsoraival járta a világot. Szívesen készít tudományos ismeretterjesztő filmeket, rendszeres munkatársa a Deltának, és számos epizódot forgatott a Válaszd a tudást című sorozatban. Bár pályája során fikciós anyagok, élő közvetítések, magazin műsorok operatőreként is ismert, fő területe mégis a dokumentumfilmezés.
(24) Zsigmond Dezső (Gyöngyös, 1956. május 21. -) Balázs Béla-díjas magyar filmrendező. Magyar-népművelés szakon végzett a szombathelyi Tanárképző Főiskolán 1981-ben. 1983-ban elvégezte a MÚOSZ újságíró-iskoláját. Ez zárkózott ügy címmel készítette első dokumentumfilmjét a Balázs Béla Stúdióban. Első játékfilmjét 1992-ben rendezte Erdélyi Jánossal Indián tél címmel. 2006 óta tagja a Magyar Művészeti Akadémiának.
(25) Kisamerika 1975, Balázs Béla Stúdió, 2005 Videant Film Kft Az eredeti stáb: Kozák Gyula szociológus, Kardos Sándor operatőr és B.Révész László rendező. Ez egészült ki 2005-ben Zajti Gábor vágóval és Somogyvári Rudolf producerrel. A Kamera Hungária televíziós fesztivál történelmi film kategória díja 2006.
