Balatonboglár, 1951. április 30.
Tanulmányai:
- Gyümölcstermelő és Faiskolakezelő Szakközépiskola, Balatonboglár (1965-1969)
- Színház- és Filmművészeti Főiskola, Budapest, Zsombolyai János osztályában (1982-1985)
Munkahelyei:
- Magyar Televízió (1970-1996)
- Minden Kép Bt. vezetője (1996-tól)
Nádorfi Lajos 1970 januárjában, díszítőként került a Magyar Televízióhoz, amikor még a rádió, a színház és a filmgyár világának sajátos elegyéből formálódott a televízió kultúrája. A vizualitás lehetőségei egész életét meghatározó élményévé válnak.
1972-ben Czabarka György és Molnár Miklós tanfolyamán tanulta a segédoperatőr szakmát, amelyet tíz éven át gyakorolt az Iskolatelevízióban.
Közben Novákovics András és Rockenbauer Pál mellett megismerte és megszerette a természetfilmezést.
1981-ben kamerájával elkísérte az első magyar Andok-expedíció hegymászóit 6310 méter magasba, a Chimborazó csúcsára, majd a 6005 m-es Cotopaxira, a világ legmagasabb működő vulkánjára. A következő évben Rockenbauer Pállal a Szovjetunió legmagasabb hegyén, a Pamír 7495 méteres Kommunizmus csúcsán készített filmet.
Az Andok hegyei közt megismerkedett a dél-amerikai indiánok kultúrájával, öt éven át rendszeresen filmezett Ecuadorban, Kolumbiában, Peruban.
1985-ben a BBC felkérte a Childhood című 13 részes sorozat forgatására, amely két évig tartott.
Rendszeresen vállal gyermekműsorokat; a Deltácska, a Cimbora, a Hármas csatorna, a Zöldkalap, a Játékos bestiárium operatőre. Szereplőként is gyakran kap felkérést, hogy meséljen a gyerekeknek a hegymászásról, vagy a dzsungelekben, az indiánok, a sámánok közt átélt kalandjairól. (Perpetuum mobile, Hármas csatorna, Vasárnapsziget, Operatőrmesék).
A rendszerváltás idején majd minden európai televíziónak dolgozott a Nemzetközi Szolgáltatás felkérésére.
1992-től Hoppál Mihály sámánkutatóval sámánfilmeket forgatott Szibériában és Dél-Koreában, majd Vinkó József „Helló, világ” és „Exkluziv” című műsoraival járta a világot.
Szívesen készít tudományos ismeretterjesztő filmeket, rendszeres munkatársa a Deltának, és számos epizódot forgatott a Válaszd a tudást című sorozatban.
Bár pályája során fikciós anyagok, élő közvetítések, magazin műsorok operatőreként is ismert, fő területe mégis a dokumentumfilmezés.
Almási Tamás, Novobáczky Sándor és elsősorban B. Révész László rendezővel, díjnyertes dokumentumfilmek sorát készíti.
Gyakran az operatőri feladatok mellett rendezőként is dolgozik.
Szakmai díjak és kitüntetések:
- MTV Elnöki Nívódíj – a Földrajz 4. osztályosoknak c. műsorban végzett munkájáért (1975)
- MTV Elnöki Nívódíj – a Jó bohócok, Jefim és Jemelján c. orosz nyelvlecke sorozat operatőri munkájáért (1979)
- MTV Elnöki Nívódíj – a Képes fizika c. sorozat segédoperatőri munkájáért (1981)
- Ifjúsági Díj – a Családi Kör c. produkcióért (1981)
- MTV Elnöki Nívódíj – a Magyarországért harcoltak c. dokumentumfilm operatőri munkájáért (1982)
- 13. Festival International du Film Alpin – a Les Diablerets Suisse svájci filmfesztivál elismerő oklevele a Magyarok a Chimborazon c. filmért (1982)
- MTV Elnöki Nívódíj – az Andok expedíció során készített két dokumentumfilmért és azért az elszántságért, kitartásért, amellyel a filmkészítés során televíziós operatőrként a világon először mászta meg a Chimborazót.
- MUOSZ Nívódíj – a TEHO-napló c. filmért (1986)
- MTV Elnöki Nívódíj – TEHO-napló c. műsorban végzett munkájáért (1986)
- MUOSZ Nívódíj – a „Mely ápol, s eltakar” c. filmért (1987)
- A 35. Citta di Trento nemzetközi filmfesztivál diplomája a Hegyi indiánok c. film rendezéséért (1987)
- SZOT-díj (a XXVIII. Miskolci TV-filmfesztivál fődíja) a TEHO-napló c. filmért (1988)
- MTV Elnöki Nívódíj – a Tévémagiszter c. sorozat 1989. őszi operatőri munkáiért (1990)
- MTV Alkotói Nívódíj – amelyet a Magyar Televízió alelnöke az Orbán Balázs nyomában c. film kiemelkedően színvonalas rendező-operatőri munkájáért adományozott (1993)
- A Legjobb Stúdiókép – Kamera Hungária, 1999. – a (H)arc-képek című sorozat, Nők a képzőművészetben epizódjáért
- A MOKÉP Különdíja (Miskolci fesztivál) – a Fürdőhelyi utazás c. filmsorozatért (2003)
- A Kamera Hungária zsűrije Kimagasló Operatőri Munkaként értékelte a Máramarosi-havasok c. filmben nyújtott teljesítményt (2005),
- Kamera-díj (2006), Diogenész hordót keres c. filmért,
- Kamera Hungária a Legjobb Dokumentumfilm díja a Nádudvar c. filmért (2010),
- Ex Libris-díj a Magyar Művészetért (2012),
- A Legjobb magyar szociográfiai dokumentumfilm díja (2013)
Forrás és egyéb publikációk: